Szent Johanna Gimi 2 Együtt :)

Helló mindenki ^^!

 

Mint látható változtattam a blogom komor hangulatán, és kapott egy szép hátteret, új fejlécet meg új kinézetet is J.
Remélem, mindenkinek tetszik és már rá is térek, amiért itt vagyok a Szent Johanna Gimi 2 együtt J.

 SzJG2 Együtt

Tehát az Együtt, Reninek a második félévét mutatja be az iskolában. Már egészen összeszokott a kis csapat, már mindenki tudja, mit szeret, milyen a stílusa és, hogy miben jeleskedik. Reni szeretné, ha Cortez észrevenné, és nem úgy tekintene rá, mint egy könyvmoly stréber. Természetesen, mint mindig adódnak nehézségek, problémák, és mindenki tudja, hogy néha a barátok is összevesznek. Arnold ugyanis nem nézi jó szemmel, hogy így „kihasználják” a többiek. De Renit láthatóan nem zavarja a dolog, ugyanis így figyelnek rá, még ha csak kicsit is. A fiúk továbbra is szivatják egymást, történnek félreértések, amit Reni nem fog tudni átvészelni egykönnyen. Kinga, aki mindenkivel „ellenszenves” próbálgat segíteni Renin, csak ne keljen az ő depressziós arcát néznie. Összességében eltelik az év mindenki kialakította az osztályban lévő baráti körét valamint kialakult egy fantasztikusan jó osztályközösség, ami a későbbiekben is nagyon érződni fog J

 

Sajnos a második részt elég régen olvastam, úgy hogy csak ennyivel tudok szolgálni, de amint visszakaptam a barátnőmtől a könyvet, azonnal kiegészítemJ. Addig is kértem néhány embert, hogy írja le nekem, ők miért szeretik ezt a könyvet J.

 

Én azért szeretem az szjg-t, mert vicces, romantikus és izgis!!! A kedvenc részeimen vagy sírok vagy nevetek!!! Vagy mindkettő :D D
FRUZSI :) ) I LOVe SZJG!!!!!

Én azért szeretem az SzJG-t mert sok érdekes dolog van benne, és meg mert itt játszódik és most. A mai fiatalság számára ez a könyv szerintem nélkülözhetetlen lenne. Annyi hasznos dolog van benne. És nem azt mutatja amit szeretnénk hogy legyen hanem a valóságot :) I LOVe SzJG!!!!!!! :)

By xxxalmaxxx

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s